Visszajelzések
Kapcsolat
____________________________
Galéria
Picasa galéria
Videók
____________________________
Rólunk
Társulat
____________________________
Média
Linkek
Madách Imre: Az ember tragédiája Nyomtatás E-mail
2006.12.15.
Madách Imre: Az ember tragédiája
(Trambulin Színház)
 
 

Az ember tragédiája - ahogyan azt Madách Imre meghatározta - drámai költemény. Elsősorban olvasásra, lelki elmélyülésre, továbbgondolásra szánta. Madách a Tragédia írásakor nem gondolt arra, hogy drámai költeményét valamikor színpadon elő fogják adni, ezért nagy kihívás és megmérettetés minden társulat és rendező számára ennek a remekműnek a színrevitele. A létrejött produkció az adott színház életének kimagasló eseményei közé tartozik ma is. Azóta ünnepnap minden előadása, amióta a Nemzeti Színház 1883. szeptember 21-én először bemutatta. Ötven év múlva, 1933-ban már az 500. előadás után tapsolhattak az érdeklődők. A Nemzeti fennállásának 100 éves jubileumára, 1937. október 21-én is a Tragédiát vitték színre az egész életében a darabbal vívódó színháztudósnak, Németh Antalnak a rendezésében. Az akkori Nemzeti Színház - még a Várszínház épületében - 1997. március 15-én újította fel irodalmunk eme fölbecsülhetetlen értékű drámáját. Önmagával szembeni tetemes adósságát törlesztette le a magyar nép 2002. március idusán, amikor a közönség birtokba vette a kimondottan erre a célra épült Duna-parti Nemzeti Színházat...

A Trambulin Színháznak nincs önálló épülete, produkcióik különböző játszóhelyeken tekinthetők meg. Műsoruk zömével a gyermekeket célozzák meg, számtalan meseelőadásuk van, amiket a legváltozatosabb helyszíneken mutatnak be. Az ember tragédiájának színrevitelével hiánypótló feladatot látnak el, mert jelenleg egyetlen fővárosi teátrumban sem lehet megnézni Madách drámáját! A Trambulin Színház Tragédiáját a publikum először ez év október 9-én a Merlin Színházban láthatta a Magyar Művek Szemléje rendezvénysorozaton belül. Ezzel a Tragédiával a középiskolás nézőket akarják megnyerni, ezért is játsszák a Teréz körúti - a volt Szikra moziból átalakított - Ruttkai Éva Színházban. Előadásukat így ajánlják: " A Tragédia nehéz olvasmány - elsősorban a nyelvezete, Madách klasszikus műveltségéből fakadó történelmi nevei, kifejezései, valamint filozofikus jellege miatt. Drámai feldolgozásunk - megőrizve az eredetinek tartott szöveget - a fiatalok habitusát, gondolatvilágát, felkészültségét figyelembe véve készült, hosszú előkészítő munka során. Az élő zene, a díszlet és a jelmez világa megkönnyíti az értelmezést, befogadhatóvá teszi a költői, gondolatgazdag szöveget, és új, merész megvilágításba helyezi a mű értelmezését az előző Tragédia-előadásokhoz képest. Tizenegy fiatal színész, plusz a technikus csapat gondoskodik arról, hogy Madách üzenete átélhető, és tovább gondolható élmény legyen, melyben az Úr és Lucifer vitája a világ és az ember teremtéséről átíveli az előadást. A kétrészes, kb. egy-egy órás előadás nem teszi próbára az ifjúság türelmét, és mégis elég muníciót ad, valamint jó alap a Tragédiával, mint könyvdrámával való alaposabb ismerkedéshez."

A kitűzött célnak maradéktalanul megfelel ez a produkció. Olyan, mint egy rövidített változat, vagy egy kivonat Madách művéből, ennek ellenére egy pillanatig sem érezzük, hogy megcsúfolják, netán megbecstelenítik a Tragédiát. Át sem röppen az agyunkon ilyen gondolat, mert a rendező, Csák György és az egész társulat a szerző és a mű iránti tisztelettel nyúl az "alapanyaghoz", gyömöszölnek bele olyasmiket, amik nincsenek benne, nem "turbósítják" fel oda nem illő részekkel. Annyi újdonság azért akad a darabban, hogy az Úr Luciferrel vitázva mindvégig a színpadon van, aminek olyan szimbolikus jelentést is tulajdoníthatunk, hogy amikor mi azt hisszük, elhagyott bennünket, ő még akkor is mellettünk áll és vigyáz ránk. Fiatal színészek állítják színpadra a Tragédiát: Ádámot Nagy Péter, Évát Polgár Lilla, a kar tagjai Brózik Ágnes, Janklovics Péter, Matus Gábor, Mezei Réka, Nagy Vivien és Plaszkó Éva. Lucifert Csák György, az Urat Albert Péter alakítja. Énekel és zongorán, valamint dobon Csák Péter kíséri végig az előadást. Ezt a produkciót bátran ajánlhatjuk a középiskolásoknak.

Dr. Petővári Ágnes

 
naptar.gif Havi program:
My status
repertoar.gif

Társoldalak

gyermekszinhaz.jpg
spiritusz-logo120x120.gif
150X logo2.gif
tuskepapa_140x60.gif